2015. augusztus 27., csütörtök

Back to school #2

üdv mindenkinek
Tudom, hogy nem fogom a szívetekbe zárni magam azzal, ha ahelyett, hogy hagynám hogy kiélvezhessétek a nyár utolsó pár napját, folyamatosan a közelgő iskoláról beszélek, de sajnos ez ezzel jár. Ez az utolsó hetünk, és bizony amellett, hogy ki is kell élvezni lelkiekben már azért el kell kezdeni készülni a jövőhétre.
Jelen pillanatban több cikken is dolgozom, de az iskolára való tekintettel úgy döntöttem, hogy elsőként ezt fogom publikálni, hiszen most ez a legaktuálisabb. Az első BACK TO SCHOOL részben azt taglaltam nektek, hogy hogyan tudtok minél hamarabb visszazökkenni a hétköznapokba, és pár tippet is adtam Nektek, amivel megkönnyíthetitek magatoknak a reggeli kelést, illetve az időbeosztásról és az egészséges étkezésről meséltem. Nos, ez a bejegyzés is hasonló lesz ahhoz, azonban ebben pár tanuláshoz hasznos tippet osztanék meg veletek, amik nekem bejöttek. A felét valószínűleg ti is ismeritek és alkalmazzátok, de meglehet, hogy lesz akár csak egy, amit nem ismertetek eddig és ha kipróbáljátok, akkor az beválik. 

. . .


csend, és nyugalom


Gondolom nem lepek meg senkit azzal, ha elmondom, hogy a legjobban tanulni akkor tudunk, ha körülöttünk teljes csend és nyugalom van. Sokkal jobban oda tudunk figyelni a tanulnivalóra, ha nem szól mellettünk a TV, vagy a rádió, nem csipog a telefonunk, hogy üzenetünk érkezett, és nem klopfol húst mellettünk egyik szülőnk sem.  Ilyenkor teljes csendre van szükségünk, hogy minden erőnkkel a tanulnivalóra tudjunk koncentrálni. Higgyétek el, sokkal hamarabb végezni fogtok, ha elvonultok a szobátokba és arra a pár órácskára, míg mindent megtanultok, elszigetelitek magatokat a világtól. Ha csend van körülöttetek, akkor nem áll fent annak a veszélye, hogy elvonja valami más a figyelmeteket, és sokkal hamarabb meglesztek mindennel, így több időtök marad a további teendőtökre. : )  

 egy falat csokoládé

Biztos vagyok benne, hogy annak, aki olvassa ezt a cikket, ez a rész lesz a kedvence, hiszen már a címből is rájöhettetek, hogy itt a csokoládéé lesz a fő szerep. Tudományosan bebizonyított tény, hogy a csokoládé serkenti az agyműködést, így még annak is aki olyan mint én - diéta, figyelés arra mit eszek, blabla - megengedett, hogy tanulás mellett elfogyasszon pár kocka csokit.  Én minden nagyobb dolgozat előtt, és tanulásnál is megengedek magamnak pár kockát, bár be kell vallanom, hogy én nagyon ritkán eszek ezen kívül csokoládét. Nekem a fehér csoki a kedvencem, de a mandulásat és a mogyorósat is nagyon szeretem, így ezek közül az egyikből biztos, hogy mindig van itthon egy kicsi. : ) Először nem hittem ennek az "Egyél csokit, és sokkal jobban fog menni a tanulás" dolognak, de gondoltam kipróbálom, és rájöttem, hogy ez az egész részben fejben dől el. Nyilván attól, ha csokit eszünk nem fog minden egy csettintésre a fejünkbe repülni, de ha jól állunk hozzá a dolgokhoz, akkor saját tapasztalatból mondom, hogy segít. Meg hát persze, ki az aki bánja azt, ha csokit kell ennie?! ; ) 

megfelelő időbeosztás


Ez a pont most sem maradhat ki, de ezt nem taglalnám sokáig, hiszen ennek a lényegét már az első BTS részben is leírtam, és már biztos tudjátok is. Egyértelmű, hogyha jól osztjuk be az időnket, akkor tanulás után sokkal nyugodtabban állhatunk neki a többi teendőnknek. Rettenetes érzés úgy végig lazázni a délutánt, hogy közben bennünk van, hogy mennyi mindent kell még átnézni/megtanulni holnapra, és mi ahelyett, hogy azzal foglalkoznánk a TV előtt ülünk és sorozatokat nézünk. Ha azután, hogy hazaértünk és pihentünk egy fél órát rögtön neki esünk a tanulnivalónak, akkor egyrészt hamarabb is végzünk, másrészt nem esünk bele abba a hibába, hogy este jövünk rá, hogy valójában mennyi mindent is kell megtanulnunk holnapra. És igen, bizony kellemetlen éjszakába nyúlóan fent lenni és magolni, hogy másnap ne kapjunk rossz jegyet. Ezért is nagyon fontos, hogy megfelelően osszuk be az időnket. 

szorgos jegyzetelés


Logikusan kiköveztethető, hogy ha rendesen és szorgalmasan jegyzetelünk otthon, akkor sokkal könnyebben fog menni a tanulás is. Nem csak azért, mert tudni fogjuk, hogy épp miről tanulunk, hanem mert biztos, hogy arra, aki egy kicsit is figyel az órán, arra ragad rá valami az anyagból ott is. Persze vannak olyanok, akiknek csupán az is elég egy kívánt eredmény eléréséhez, ha odafigyelnek órán, de gondolom a többségnek azért ennél több kell. Ezért is fontos, hogy ne mással foglalkozzunk órán, mert a magunk dolgát könnyítjük meg azzal ha odafigyelünk. Talán negyvenöt percet ki tudunk bírni a facebook nélkül, még mi is. ; ) 

NE MAGOLJ!


Sokan csinálják azt, hogy fél óra alatt bemagolnak mindent, és már el is pakolják aznapra a tanulnivalót, mondván; ők mindent tudnak. Az akkor, abban a pillanatban talán igaz is, de a magolás hosszútávon nem kifizetődő. Ha bemagolod egy tárgyból az éppen aktuális részt, amit meg kell tanulni, és másnap kihívnak felelni, akkor elég csúnyán pórul lehet járni. A beszéd elkezdésével jobb esetben nincs gond, de csak egyszer állít meg a tanár, hogy valamibe belekérdezzen, és onnantól vége a dalnak. Belekavarodsz, nem fogod tudni mit mondj, és teljesen lefagysz, mert már nem fogod érteni, hogy miről beszélsz. A tanulással ezt is ki tudod ütni, hiszen ha nem magolod, hanem rendesen megtanulod az anyagot, akkor ilyen zsákutcába nem szaladhatsz bele, hiszen érteni fogod a kérdést is, amit a tanár feltesz neked. Tény, hogy így nem fél óra alatt fogsz végezni, hanem lehet, hogy másfél óra alatt, de legalább nyugodtan fekhetsz le este, hiszen Te mindent, rendesen megtanultál. : ) 
. . .


Be kell vallanom, nem gondoltam volna, hogy csupán két bejegyzés alapján - abból az egyik nem mellesleg egy díj - ennyi embernek megtetszik a blog. Eszméletlen hálás vagyok annak az öt embernek aki feliratkozott, a kommenteket, a pipákat. Egyszóval; mindent. Hatalmas öröm, nagyon nagyot lökött rajtam, hogy minél hamarabb hozzak új bejegyzést, és hogy igenis megéri miért írnom. : ) Mint azt olvashattátok a bejegyzés elején,  jelenleg több cikken is dolgozom, így a közeljövőben több érdekességet olvashattok majd a blogon. Többek közt egy úgynevezett TAG-et hozok majd nektek, amiből egy kicsit jobban megismerhettek, - persze csak ha vevők vagytok rá. 
Remélem tetszett Nektek ez a kis bejegyzés, annak ellenér, hogy a közelgő iskolát emlegettem benne, és találtok olyan tippet a leírtak között, ami számotokra is hasznos lehet. Több ilyen tipp van még a tarsolyomba, úgyhogy ha tetszett, és szeretnétek még több ilyen tippet, akkor nyugodtan írjátok meg nekem kommentben. Illetve, ha nektek van bármilyen olyan tippetek, amit hasznosnak találtok és nektek beváltak, akkor azt is írjátok meg vagy szintén kommentben, vagy akár személyesen nekem az e-mail címemre, amit oldalt az Információ címszóval ellátott kis szövegben megtalálhattok.: ) 
Találkozunk legközelebb, további szép napot Nektek! : * 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése